Artist Thumbnail
Kis Grófo
Kis Grófo - polgári nevén Grófo-Kozák László - magyar popzenei énekes, eladóművész. Zenész édesapja nyomán már egészen gyermekkorától kezdve a muzsikálás és a zene szeretete központi szerepet töltött be az életében. 2006-ban jelent meg első videoklipje, de igazán ismertté a 2009-es 'Gigolo' című dal tette, ami mindenféle média-támogatottság nélkül másfél milliós megtekintést ért el pár hét alatt a YouTube-on. Évről-évre érkeztek az olyan újabb slágerek, mint a 'Rázd meg a tested', a Jollyval készült 'No roxa áj', illetve a 'Bulibáró' Pixa közreműködésével, és a dupla platinát szerzett 'Mert a nézését meg a járását'. Számos előadóval rögzített közös dalt, Nótár Mary, Andreas, Herceg és Gitánó vendége is volt. Kis Grófo 2015 után az összes nagy hazai fesztiválon fellépett, így játszott a Sziget, a VOLT, az EFOTT fesztiválokon, sőt, önálló estet is tartott nagyzenekarával a Budapest Parkban. 2016-ban a 'Bulibáró' nagylemez megnyerte a Fonogram az év hazai hagyományos slágerzenei albuma díját. A jövőben erősíteni szeretné Magyarországon az autentikus folk zene ismertségét, és élő zenekaros formációval készül a fesztiválokra.

Songs

See All
1
thumbnail
Te miattad
2
thumbnail
Tequila
3
thumbnail
#Lávkóma
4
thumbnail
ILLINDAS TUKE DAL
5
thumbnail
Szálem álejkum

Albums

thumbnail

Grófo-Kis Grófo (Dúros pergető)

2021
thumbnail

Bulibáró

2016

Singles & EPs

See All
thumbnail

Álmaimban láttalak

Single2025
thumbnail

Rolls Royce

Single2024
thumbnail

TRAJOSKI SHKOLA (Élet Iskolája)

Single2023
thumbnail

Szálem álejkum

Single2025
thumbnail

Diló Szerelem

Single2024
thumbnail

ILLINDAS TUKE DAL

Single2023
thumbnail

E Gitara

Single2025
thumbnail

Megállj Asszony

Single2024
thumbnail

Sejkmulatás

Single2024
thumbnail

Szorro rátyi pilem

Single2023

Videos

See All
thumbnail

Kis Grófo X Cino Grófo - Voja maladasma (Hallgató)

Kis Grófo60K views
thumbnail

#Lávkóma (Extended Version)

Kis Grófo36M views
thumbnail

E Gitara

Cino Grófo & Kis Grófo465K views
thumbnail

Kis Grófo x Mr. Andreas: #CSAJOZÁSI (official music video)

Kis Grófo14M views
thumbnail

Fokozzuk Fel A Hangulatot

Kis Grófo10M views

Live performances

thumbnail

Kis Grófo - Fokozzuk fel - ÉLŐ koncert (2018.01.05. Budapest Aréna)

Kis Grófo50K views
thumbnail

Kis Grófo - Debrecenben feltámadt a szél (élő koncert)

Kis Grófo105K views
thumbnail

Kis Grófo - No roxa áj (élő koncert)

Kis Grófo97K views
thumbnail

Mert a nézését, meg a járását

Kis Grófo222K views
thumbnail

Kis Grófo 2014 Debrecen Campus

Kis Grófo33K views
thumbnail

Kis Grófo - Ciao Bella (élő koncert)

Kis Grófo88K views
thumbnail

Kis Grófo 2014 BME Egyetemi napok

Kis Grófo31K views
thumbnail

Kis Grófo - Olaszosan - ÉLŐ koncert (2018.01.05. Budapest Aréna)

Kis Grófo54K views
thumbnail

Kis Grófo - Olaszosan (élő koncert)

Kis Grófo80K views

Playlists by Kis Grófo

thumbnail

Kis Grófo | Hivatalos videoklipek

PlaylistKis Grófo102K views
thumbnail

Kis Grófo | Zenei feltöltések

PlaylistKis Grófo1.1K views
thumbnail

Kis Grófo | Összes dal

PlaylistKis Grófo12K views
thumbnail

Kis Grófo | Élő felvételek, koncertek

PlaylistKis Grófo3.7K views
thumbnail

Kis Grófo | Előzetesek

PlaylistKis Grófo1.1K views

Fans might also like

thumbnail

Nótár Mary

1.03M monthly audience
thumbnail

Bódi Csabi

267K monthly audience
thumbnail

Lagzi Lajcsi

10K subscribers
thumbnail

Bódi Guszti

526K monthly audience
thumbnail

Suzy

8.92K subscribers
thumbnail

Döndi Duó & Roli

448K monthly audience
thumbnail

Jolly

10.1K subscribers
thumbnail

Alex & Rudika

69.2K subscribers
thumbnail

Rupa Robika

45K subscribers
thumbnail

Grofo

6.89K subscribers